Browsed by
Category: Egyéb

Hősök Napja 2022.

Hősök Napja 2022.

A Marcali városi megemlékezés és ünnepség fő részese volt a Honvéd Nyugállományúak Klubja. A Marcali Bajtársi dalárda fellépése után klub elnökünk ( Huszár Géza nyá.őrgy. ) tartotta az ünnepi megemlékezést Mészáros Károly őrgy. átadta Semeniuk Zoltán nyá. zls. részére a miniszteri oklevelet, majd megkoszorúztuk az emlékművet.

” 50 ” év margójára.

” 50 ” év margójára.

A Marcali Honvéd Nyugállományúak Klubja 1970 év őszén alakult meg a Marcali Helyőrségi klub keretein belül. Erre emlékeztünk szeptember utolsó hétvégéjén. Sajnos a járványhelyzet miatt nem lehetett nagy rendezvényt tartanunk mint ahogy szerettük volna, de így is sikerült megköszönni a „Klubért ” dolgozóknak, hogy ezt a fél évszázadot megértük. Emlékfüzetet adományoztunk tagjainknak, és emlékéremmel kedveskedtünk. A Honvédelmi Miniszter köszöntő levelét átvettük. A város vezetése megköszönte a nyugdíjasokért való tevékenységünket, mi pedig a város segítségét.

Megemlékezések 2020.

Megemlékezések 2020.

Az állami tiltás ( rendezvények nem engedélyezettek a Korona vírus miatt ) következtében klubunk vezetősége felfüggesztett minden rendezvényt.  Mivel a tagság a veszélyeztetett életkorhoz tartozik, így  csak  egyéni megemlékezések voltak  ” március 15-e,  majd  május 21-e, illetve  május 31-e a Hősök Napja alkalmából. Az emlékezés koszorúit a  vezetőség tagjai helyezték el az emlékműveknél. 

Nőnap 2020 március.

Nőnap 2020 március.

A Honvéd Nyugállományúak Klubja megemlékezett a Nemzetközi Nőnapról. Ilyenkor a fiuk készítenek műsort a hölgyeknek.  A  nagy készülődésből egy szép kis műsor alakult, vers, népdal, operett és régi slágerek előadásában. Aki nem ismerte a teljes szöveget azt a technika segítette (Karaoke ) . A  jelenlévő hölgytagok  tapssal köszönték meg a műsort, amelyen felbuzdulva további dalok lettek előadva. A fénypontként a virág, a sütemény és a pezsgő is járt a hölgyeknek ebből az alkalomból.

Évzáró közgyűlés a 2019. évről.

Évzáró közgyűlés a 2019. évről.

Mint minden évben most is megtartotta éves beszámolóját a Honvéd Nyugdíjas Klub. Értékelte az év során vállalt és teljesített  programokat. Tartalmas évet zárt a klub tagsága, amelybe az állandó programok közzé  befért egy távolabbi kirándulás Győrbe ( követve a műszaki zászlóalj útját ) ,  Pannonhalmára,  részvétel a nemzetközi találkozón  Horvátországban, és a Nagykanizsai tekeverseny is. Elköszöntünk Mészáros Károly őrgy úrtól, mert más helyőrségbe helyezték el,  köszöntöttük a kerek születésnaposokat,  a Nőket az Időseket. Megtartottuk a Városi Nyugdíjas találkozót Gyótán.  Történelmi…

Read More Read More

Borforraló 2020.

Borforraló 2020.

Ez év februárjában nagy lendülettel készültünk a város által szervezett borforraló versenyre, ahol az évek során jól szerepelt a Honvéd Nyugdíjas Klub  „Obsitosok ”  csapata. A tagok összeadták a bort, a  csapat tagjai gondoskodtak a hozzávalóról. Minden klubtag látogató hozta a pogácsát. Igy a zsíros kenyér alig fogyott. Nem baj. A forralt bor viszont szépen fogyott. Hála mivel azért mentünk. A verseny mellett a jó társaság és a jó bor megalapozta a klubtagok jó hangulatát. A versenyen sajnos nem nyertünk,…

Read More Read More

Történelmi séta.

Történelmi séta.

2019.október 6-a az „Aradi” vértanúk kivégzésének 170. évfordulója alkalmából „Történelmi ” sétára hívtuk a város lakosságát.  Méltó megemlékezés a kivégzett  tizenhárom tábornok és társaik emlékére. A Honvéd Nyugdíjas Klub előadói felkészültek a vértanúk életéről,  és a szabadságharchoz kapcsolódó „Marcali”  illetőségű  mártírhalált halt  személyekről. A  városban történt 1848-49 -es eseményekből. A katonai emlékműnél (kopjafa )  az Aradi, a Noszkopy iskola előtti Noszlopy  szobor, a Tóth Ágoston honv. ezds. mellszobra a szoborparkban,  a járásbíróság falán lévő, és a város templomfalán lévő emléktáblák…

Read More Read More

Évzáró találkozás. Búcsú 2019. évtől.

Évzáró találkozás. Búcsú 2019. évtől.

2019. decemberben két ünnep között újból összegyűlt a klub tagsága hogy méltón elköszöntse az évet. Aktív  műsorral, tánccal,  majd  egy  jó vacsorával telt az este. Ezt  követte a tánc  hajnalig. Az est  fő programja  a  tombola  sorsolás  volt ahol a felajánlott nyeremények gazdára találtak.